- Öhm Shan... Nincs véletlenül még egy fényképezőgéped? - kérdeztem enyhén remegő hangon. Tom rosszallóan ingatta a fejét. Barátnőm arcáról eltűnt a félelem és helyére önelégült mosoly ült ki.
- Fogd! - vette le a teletömött táskát a vállairól és Tom mellkasának nyomta. Rhydian eltűnt a sötétben.
- Finomabban! - tartotta a hátizsákot.
- Mi vagy te, kislány? - kezdődött egy ujjabb vita kettőjük között. Sokszor úgy viselkednek mint az idős házaspárok, mindig veszekednek, de végül Tom beadja a derekát és a lánynak ad igazat. Mint például múltkor az ebédlőben ültünk és olyan hülyeségen vesztek össze, hogy Tomnak nem ízlett az ebéd. Shanon hegyi beszédet tartott amit a srácnak csöndben végig kellett hallgatnia. Végül Tom azt mondta, hogy nagyon finom volt és először csak füllentett. Sokszor ki tudnak készíteni, de Ők a legjobb barátaim így szeretem őket ahogy vannak. Sosem kérném tőlük, hogy változzanak meg. Így tökéletesek számomra.
- Most lekapjuk a Szörnyet és bebizonyítom, hogy igazam van és mindig is létezett - elővett egy szürke kamerát amit egyből a kezembe nyomott.
- És ha mégsem a te állítólagos Szörnyed az, akkor mi lesz veled, megint összeomlasz? - Tom mindig is tartózkodott a témától. Ez volt az egyik általános dolog amin mindig összekapnak. Shanon mikor kicsi volt az apukájával és annak legjobb barátjával sátorozni mentek az erdőbe. Minden a legnagyobb rendben alakult, amíg el nem jött a hajnal. Shan kintről mocorgást és ágreccsenést hallott ezért felkelt, hogy megnézze mi is van odakint. De amit akkor látott, nem gondolta volna senki, hogy ennyire megváltoztatja az életét. Minden egyes percét azzal tölti, hogy megkeresse az általa Szörnynek hívott valamit. Elmondása szerint egy farkas és ember szerű valami volt az, de pontosan Ő sem tudja, hogy mit is látott. Sikítozni kezdett félelmében, mire a Szörny megijedt és örökre eltűnt. Rajta kívül senki sem látta. Senki sem hisz neki. Sajnos a családom, Rhydian és én tudjuk, hogy igaza van, de nem mondhatjuk el neki. Utálok titkolózni.
- Tudom, hogy most van itt az ideje, hogy bebizonyítsam az igazamat - szúrós szemekkel méregette Tomot.
- Hol van Rhydian? - összehúzta a szemöldökét és körbenézett.
- Azt hiszem pisilnie kellett - hazudtam. Féltettem. Nem tudom, hogy pontosan ki vagy mi van ott. A fülem mögé tűrtem mogyoróbarna színű hajamat és bevetettem az egyik különleges képességemet ami a farkasvérrel jár, ami az éles hallás. Morgást és járkálást hallottam. Nagyot nyeltem az nem lehet, hogy Rhydian átalakult. Túl veszélyes lenne most. A félelem átjárta a testem minden egyes porcikáját, megfagyasztotta bennem a vért amitől mocani sem bírtam. Csak álltam ott mint egy szobor és hallgatóztam.
-Minden rendben van Maddy?-tette óvatosan a vállamra kezét Tom. Nem tudtam válaszolni. Valaki közeledett.
- Hol voltál? - kérdezte Shanon a sötétségből előbukkanó Rhydiantől.
- Hívott a természet... - vakarta meg a fejét. Végig néztem rajta, hogy nincs-e valami sérülése. Teljesen sértetlen. Megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Mads beszélhetnénk? - megfogta a karomat és arrébb húzott. Már kevésbé féltem. Most egyre inkább kíváncsi lettem. Közelebb hajolt a fülemhez, hogy a többiek még véletlenül se hallják amit mondani akar.
- Egy farkas van ott... - kezdett bele.
- Sima farkas? De hisz azok erre már rég kihaltak-szakítottam félbe.
- Végig hallgatnál? - hörkent fel és mérgesen nézett rám.
- Bocsánat - lesütöttem a szemeimet.
- Egy farkasvérű - súgta. Kikerekedtek a szemeim és éreztem ahogy az arcom megfeszül. Ez a mi területünk ha anyáék kiszagolják rossz vége lehet. És még nem biztos, hogy nem ártatlan.
- Beszorult a lába egy fa kinövésbe és nem engedi, hogy segítsek rajta. Már egy ideje ott lehet talán 2 - 3 napja, mert kimerültnek és erőtlennek tűnik-magyarázta.-Még jó, hogy Shanon reggel nem ment tovább.
- Megpróbálom én, addig maradj itt velük, figyelj rájuk! És fülelj lehet, hogy kell a segítséged majd - kezébe nyomtam a Shanontól kopott kamerát. Elfutottam a szag irányába. Tényleg ott volt és lába beszorult pont úgy ahogy Rhydian mondta. Ahogy észrevett vicsorítani kezdett.
- Nyugalom - kinyújtottam a kezemet és tenyeremet a föld felé fordítottam. Közeledni kezdtem amire morgással reagált. Arany és ezüst színű bundája gyönyörűen fénylett a holdfényben.
- Nyugalom. Csak segíteni akarok - éreztem a félelmét és a bizalmatlanságát. Ahogy közelebb értem hozzá megpróbált megharapni. Letérdeltem pont akkora távolságra tőle, hogy ne érjen el.
- Tényleg segíteni akarok - néztem mélyen a szemébe. Feküdt a földön, mert moccani se bírt.
- Css! Csak segítek!-közelebb engedett magához. Úgy érzem, hogy kicsit megnyugodott. Hagyta, hogy hozzá érjek, markomba vettem a lábát, mire felkapta a fejét.
- El van törve - suttogtam. Lassan és óvatosan megpróbáltam kihúzni. Morogni kezdett ismét.
- Rhydian gyere ide, légyszíves - mondtam normál hangerővel. Nem telt bele tíz másodperc és itt is volt.
- Fogd meg a lábát és húzd ki! - utasítottam. Mély levegőt vettem összpontosítottam, hogy csak a szememet tudjam átváltoztatni. Hogy lássa a farkasvérű, hogy mi is olyanok vagyunk mint Ő.
