Chapter 5

Sziasztok bocsánat amiért ilyen rövid lett majd a következő hosszabb lesz.;)
Pipáljatok, írjatok megjegyzést és írjatok chat-re, hogy mikor jöjjön az új rész.;)

xoxo Katherina Love

Az ébresztő órám förtelmes csörömpölésére riadtam fel. Akár hányszor meghallom ezt a hangot mindig rossz érzés fog el, mert ez azt jelzi, hogy ma iskola van. Nem kimondottan utálom a sulit csak, hogy is mondjam nem a kedvenc időtöltésem a tanulás ez az egyik amiért nem szeretek bejárni, a másik pedig az, hogy nem vagyok túl népszerű a tanulók körében  ezért a csínyek, szívatások és beszólások folyamatos áldozata vagyok. Igyekszem azért kiállni magamért és barátaimért, de ez nem mindig sikerül.
- Nekem is mennem kell? - morogta Brie a takaró alól. A szobámba két ágy van az egyik az enyém a másik meg a vendégeké szokott lenni amit most a lánynak adományoztuk.
- Nem, ma jön hozzád az orvos - ültem fel az ágyamon - Hogy aludtál? - kerestem a tekintetemmel a lány akármelyik testrészét, de hiába, mert semmije sem látszott ki.
- Remekül. Nagyon gyorsan elaludtam mintha fejbe vágtak volna - fordult egyet mire a takaró halommal együtt a földre zuhant. - ez fájt-kidugta fejét s homlokát simogatta amit az előbb sikeresen bevert a padlóba. Feje tetején haj helyett szénaboglya ékesedett. Alig hallhatóan kuncogtam.
- Ez a szag - szippantott a levegőbe és fintorgott arca eltorzult mintha citromba harapott volna. - nem akar elmúlni, olyan mintha egész éjszaka azt szaglásztam volna. Büdös! - visszamászott az ágyra, mozdulatai lassúak voltak akár a lajháré majd takaróját kezdte szaglászni.
- Hiába szagolgatod! Egy jó hosszú ideig nem fog elmúlni. Tudom milyen rossz - mutattam együttérzést. - kérdezhetek valamit?
- Kérdezz - mosolygott olyan ravaszkásan.
- Miért kerestek titeket a vadászok? Sok farkasvérű tudja, hogy itt élünk, ez a mi területünk, de még egyszer sem jöttek ide vadászok minket keresgélni, akkor titeket miért? - ezen gondolkoztam egész éjszaka és sajnos semmi értelmes válasz nem jutott az eszembe ami megmagyarázta volna ezt az egészet.
- Nem meséltek neked a másik fajról? - sóhajtotta. Megráztam a fejemet. Mérges voltam a szüleimre, hogy megint elhallgattak valamit előlem a farkasvérrel kapcsolatban. Csupa fül voltam.
- Ez az egész egy szerintem elég buta legendával kezdődik ami V. század elején történt. Körülbelül akkor jelentek meg először a farkasemberek - mesélte, már épp nyitottam volna a számat, hogy kijavítsam de folytatta - tudom, hogy ti farkasvérűeknek mondjátok mielőtt beleszólsz - mosolygott, ezek szerint már sikerült rájönnie, hogy milyen tudálékos vagyok. - Hatalmas pusztításokat hagytak maguk után amerre csak jártak. Az akkori király úgy döntött, hogy bármi áron megállítja őket. Hónapok teltek el mire egy boszorkány jelentkezett, hogy segítséget nyújt neki.
- Boszorkány? - néztem kicsit lenézően, hogy ez egy akkora nagy hülyeségnek hangzik.
- Mondtam, hogy ez egy buta legenda-nevetett. - Szóval azt mondta a boszorkány csak a király lánya és annak szeretője segíthet a népen. A király nehezen de elfogadta, hogy feláldozza a lányát. A boszorka valami főzetet kevert amit a hercegnő és párjának a poharába csöpögtetett.  Eljött az első telihold ahol átváltoztak épp olyan farkasemberré mint a többi. Ők nem rongáltak, nem bántották az embereket szabályozni tudták az onnantól bennük élő farkast. A második telihold alatt ismét átváltoztak, de most sokkal hatalmasabbakká nőttek, erejük megsokszorozódott és bundájuk hófehér színűvé változott. Ketten visszaverték a farkasvérűeket - mesélte.
- Nem értem, hogy ennek mi köze van hozzád - türelmetlenkedtem.
- Várd ki a végét-mosolygott - Egy farkassal nem számítottak aki megtámadta a hercegnőt, azt hiszem a hercegnőt - gondolkodott el - de nem biztos - legyintett. - akinek a vére rácsurgott egy halott farkasra s ettől újra éledt. Én is ezekhez a fehér farkasokhoz tartozom fajilag. Még csak egy teliholdon vagyok túl. Ha megint átváltozom akkor a véremmel képes leszek újra éleszteni a halottakat - megborzongott. - mármint azokat akiket farkasok öltek meg mint például széttépték. Sajnos ezért nem hozhatom vissza a szüleimet.
Nem tudtam semmi okosat hozzá szólni,csak arra tudtam gondolni,  túl mesésen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen.
- Nem hiszed el, igaz? - kereste a tekintetemet. Megráztam a fejemet és bocsánat kérően mosolyogtam.
- Nem gáz! Majd meglátod - kacsintott.
- Nem gáz?! Ez az ottani szleng? - kérdeztem kicsit nevetve.
- Igen, de igyekszem normálisan beszélni veletek-nevetett. Egész aranyos ez a lány. Nem olyan mintha Brooklynból jött volna. Mind a ketten nevettünk ezen a szón és hátra dőltünk az ágyunkon.